HOGYAN VISELKEDJÜNK HELYESEN, EGY SÉRÜLT EMBER TÁRSASÁGÁBAN,
AMIKOR MEGISMERKEDÜNK VELE, AMIKOR BEMUTATJUK MÁSOKNAK, SEGÍTÜNK NEKI VAGY
EGYSZERŰEN CSAK KELLEMES TÁRSASÁGÁT ÉLVEZZÜK.
A sérült embereknek nem sajnálkozásra van szükségük, hanem megértésre,
szeretetre, barátságra és bátorításra.
Mindig tudatosítsuk a sérült ember jelenlétét. Próbáljuk bevonni őt
a beszélgetésbe, a társaságba.
Ne bámulj! Ehelyett próbálkozz meg egy meleg mosollyal, köszönéssel.
A sérült embernek is valódi érzései és szükségletei vannak.
A felnőttekkel, felnőttekhez illő módon viselkedjünk. Csak akkor szólítsuk
keresztnevén az illetőt, ha a társaságban másokhoz is így viszonyulunk.
Attól, hogy valaki mozgássérült, vak vagy siket még normális az intellektusa.
Ha valakinek a tolókocsijára támaszkodunk vagy azon lógunk az olyan,
mintha a kocsiban ülő személlyel tennénk ugyanezt. Ez nagyon zavaró lehet.
A szék használójának szinte a testrésze. Ne tehénkedj rá!
Szeretetünket ne úgy fejezzük ki tolókocsis ismerősünknek, hogy a fejét
gyengéden megütögetjük, mint egy kisgyereknek. Annak ellenére, hogy az
ülő személy feje egy kisgyerek fejének magasságában van... ő nem az.
Amikor segítséget ajánlunk fel egy látássérült embernek, engedjük hogy
ő fogja meg a karunkat. Így vezetni tudjuk, a tuszkolás vagy vonszolás
helyett.
A vakvezető kutya nem öleb. Ne dédelgesd a gazdája engedélye nélkül!
